Rólunk

A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Lovas Szövetség 1984-ben kevesebb mint 10 tagszervezet összefogásával alakult meg, ami mára több mint harmincra duzzadt. Kezdetben csak egy -a díjugrató- szakág működött megyénkben, mely először 2004-ben a fogathajtó, majd később 2009-ben a díjlovas és végül 2012-ben a western szakágakkal bővült. A lovassportok népszerűsödésének köszönhetően szövetségünk ismertsége és elismertsége is folyamatosan nő. Sikerként könyveljük el, hogy a regisztrált sportolók létszáma -ha kis mértékben is- évről-évre emelkedik és megyei sportrendezvényeink szakmai színvonala szintén folyamatos javulást mutat.  

Szervezetünk a Megyei Sportszövetségek Szövetségének megszűnését követően átmenetileg a Karcagi Sportegyesületbe integrálódva tevékenykedett, majd 2017.03.17-én -a Magyar Lovas Sportszövetség elvárásai szerint- újjáalakulva, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lovas Sportok Egyesülete néven immáron önálló sportegyesületként működik.

Tagnyilvántartás


Megyei egyesületek és egyéb szervezetek


Pártoló tagok

Jász-Nagykun Szolnok Megye Lovassportjáért

A Megyei Lovas Szövetség elnöksége döntése nyomán a megyei lovaséletünk szervezésében, irányításában, illetve népszerűsítésében kifejtett önzetlen és kiemelkedő munkát végző, vagy kivételes sporteredményt elérő sporttársaink  "Jász-Nagykun-Szolnok Megye Lovassportjáért" elnevezésű díjban részesülnek. A díszplakettek ünnepélyes átadására az éves, zárszámadó közgyűléseinken kerül sor.

Kitüntettjeink szakmai munkájának rövid összefoglalóját, mely alapján a megyei lovastársadalom elismerését kivívták a nevekre kattintva olvasható.

 

Kitüntetettjeink

Mészáros Zsolt

2013.03.08 18:01
Az elmúlt 10 esztendőben fő támogatóként és szervezőként nagyban hozzájárult, hogy Szolnok megye...

Sipos Zsolt

2013.03.08 18:00
Tevékenységével 2008-tól a modern kor új, technikai vívmányát hozta mindennapjainkba. A szövetség...

Peszeki Ferenc

2013.03.07 19:17
1946. december 13-án született Kőtelken. A szülei földműveléssel foglalkoztak, állatokat...
Tételek: 10 - 12 ból 29
<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>