Emődi Imre

2017.03.21 09:03

2006. óta van jelen a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lovas Szövetség életében. Fogattulajdonosként, szponzorként jelent meg a versenypályák szélén. Kettes-, és póni kettesfogata is eredményesen szerepelt a versenyeken, általában több (4) versenyzőt is indított egy versenynapon.

A versenysporttal való elköteleződésének ékes bizonyítékaként a nagy hagyományoknak örvendő kunhegyesi fogathajtó versenyek rendezője és versenyigazgatója 2007-től. Szervezőmunkáját dícséri, hogy 2016-ban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogathajtó Bajnokság döntőjének Kunhegyes városa adott otthont.

2016-ban megalakították a Kunhegyesi Lovassport Egyesületet.

Rendületlenül támogatja fia versenyeken való részvételét, aki szép sikerek elérésével hálálja meg édesapjának és családjának az önzetlen segítséget.

Határozott jellemével, tenniakarásával, a fejlődést pártoló hozzáállásával aktív résztvevője a megyei sportéletnek.