Karádi Andor

2017.03.21 09:14

Díjazottunk a Jászság lovaséletének aktív szereplője. Három éven keresztül vett részt megyei, regionális és országos fogathajtó versenyeken versenyzőként, Taczman Elek segédhajtójaként.

Versenyrendezőként több mint 40 lovasverseny megrendezésében közreműködött. A versenyek között díjugrató, fogathajtó, military szakágak szerepeltek. Ezen 40 verseny javarészén a versenyigazgatói teendőket is ellátta. Több mint 20 éven keresztül vett részt a jászberényi Electrolux Kupa és elődversenyei rendezésében.

Idén lesz 10 éve, hogy társaival (Horti István, Barta László és Török Pál) újonnan életre hívták a jászberényi fogathajtó versenyt. Ez a verseny Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb versenyzői létszámmal bíró versenye. E verseny keretein belül került 20 év múltán díjugrató versenyszám újra megrendezésre a Jászságban és első alkalommal lett fogathajtó rajtengedély vizsga lebonyolítva.

Családja és munkája mellett a lovak és lovaskultúra szeretete és fejlődése motíválja tevékenysége során, mit erőn felül végez.